2022. szeptember 2., péntek

A kultikus Tiffany-lámpa

A kultikus Tiffany-lámpa

A Tiffany-lámpa születése

A különleges technika feltalálója, a New Yorkban született Louis Comfort Tiffany már fiatalon belecsöppent a szépséges tárgyak világába, ugyanis édesapja volt a híres Tiffany & Co nevű ékszervállalat tulajdonosa. Kezdetben üvegfestést tanult, ez a tevékenység vezetett a folyékony üveg színezésére és az üvegdarabok összeillesztésére irányuló ambícióihoz. Louis nevéhez kapcsolódik az opaleszcens üveg feltalálása, amely a Tiffany-lámpák alapjául szolgál. Ez a fényáteresztő, ám alig átlátszó, színes üveg sejtelmes fényt kölcsönöz a lámpáknak. Szintén hozzá kötődik az ólomüveg széleskörű felhasználását lehetővé tevő technológia megalkotása, amely során az üvegdarabokat rézfóliával illesztik, majd forrasztják össze a korábbi ólomsínes megoldás helyett.

Hogyan készül?

A Tiffany-lámpák buráinak alapanyaga a színezett ólomüveg, amely lapok formájában kapható. A könnyen vágható, flexibilis anyagot álló helyzetben, bélelt boxokban kell tárolni. Az üveglapok annyira rugalmasak, hogy ha túl sokáig állnak így, akkor akár el is görbülhetnek, így érdemes figyelni a megfelelő dőlésszögre. Bármilyen tárgyat készítünk a Tiffany-technikával, először a munkadarabhoz szükséges üvegdarabokat kell méretre vágnunk a szabásmintának megfelelően. Az üveglapok felszeletelése a formának megfelelően többféle eszközzel lehetséges – rendelkezésre áll kézi üvegvágó, egyenes vágó és körvágó is. Szükség van továbbá a munkához még gumitalpú vonalzóra, morzsoló fogóra, repesztő fogóra, törőkalapácsra és fólia simítóra is.

Az elkészült, mértre vágott üvegdarabok oldalait le kell csiszolni. A folyamat csiszológéppel történik, amelyben gyémántkorong végzi a feladatot. A csiszolás célja, hogy az üveg oldalát egyenletessé varázsolja, amely megkönnyíti majd a darabok összeillesztést. A csiszolást a fóliázás követi. Ez az a fent már említett forradalmi megoldás, amely kiváltotta a korábban használt ólomsíneket. Különböző üvegekhez különböző fóliatípusok valók, az opaleszcens üveghez az öntapadós vörösréz fólia használatos. Ezzel a vékony csíkkal kell az üvegdarabok oldalait körbevenni, majd fóliasimítóval a tökéletes tapadást miatt még az üvegre rávasalni. Itt is fontos az egyenletesség. A folyamat utolsó előtti lépése a forrasztás, amely forrasztópákával történik. Ennek köszönhetően maradnak egyben a kis darabok és kelnek életre gyönyörű dísztárgyak formájában. A forrasztott felületeket végül még szükséges patinázni is.    

Készítsünk saját Tiffany dísztárgyat!

A geometrikus és virágos mintákkal díszített lápaburák mellett ékszerdobozok, ablaküvegek, órák, mécsestartók, képkeretek és további különféle dísztárgyak is készülnek az ólomüvegből. A kézzel készített darabok között nem találunk két pontosan egyformát. Amennyiben különösen érdeklődünk a technika iránt, és szívesen elkészítenénk egy dísztárgyat saját kezűleg is, akkor érdemes részt venni egy üvegező tanfolyamon. A tanfolyamok széles választéka áll a rendelkezésünkre - a gyorstalpalóktól a legrészletesebb, professzionális workshopokig mindent megtalálunk. Akár már egy hétvége alatt is képesek leszünk egy kisebb doboz, képkeret vagy dísztárgy elkészítésére, amelyet otthonunkba elhelyezve igazi művésznek érezhetjük magunkat.

Tiffany-lámpa a lakberendezésben

A végtelen sokféle változatban piacra kerülő Tiffany-lámpaburák többek között állólámpa, mennyezeti lámpa, függeszték, asztali lámpa, olvasólámpa és hangulatvilágítás formájában szerezhetőek be. A minták között is széles a választék, a jellemző szitakötő, liliom, pávatoll, almavirág és geometrikus elemek mellett egyszerűbb és rendkívül részletes mintájú lámpák is kaphatóak, így mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbbet.

A kellemes hangulatvilágítást adó, színpompás opaleszcens üveg miatt a Tiffany-lámpa főként dísztárgyként használható otthonunkban, hiszen önmagában is annyira különleges, hogy a fókusz középpontjába kerül, bárhova helyezzük. Ha nagyobb teret rendezünk be, akkor érdemes egyazon kollekció több darabját is megvásárolni, például egy függesztéket az ebédlőbe, egy mennyezeti lámpát a nappaliba, és egy olvasólámpát a kanapé mellé. Készülnek azonban kifejezetten olvasáshoz való asztali olvasólámpák és hangulatfényt kölcsönző kis állatfigurák is, amelyek önmagukban nem annyira dominánsak. Ezeket mindenképpen szemmagasságba helyezzük, hogy akkor is gyönyörködhessünk a mintákban, amikor éppen nem használjuk a lámpánkat. Szintén jó ötlet a Tiffany-lámpákat természetes fény közelébe helyezni, így nappal is élvezhetjük a különleges üveg látványát.

Vigyázzunk a Tiffany-lámpa eredetiségével, hiszen a piacon műanyag üvegből készült darabok is megtalálhatóak, amelyeket eredetiként vagy reprodukcióként árulnak!



Fix sínes spot lámpák Fix sínes spot lámpák Fix sínes spot lámpák Mennyezeti lámpák Mennyezeti lámpák Mennyezeti lámpák Textil ernyős mennyezeti lámpák Textil ernyős mennyezeti lámpák Textil ernyős mennyezeti lámpák

Milagro

Milagro Modern lámpák Budaörs, Milagro csillárok Budaörs, Milagro fali lámpák Budaörs, Milagro asztali lámpák Budaörs, Milagro állólámpák Budaörs, Milagro lámpák azonnal Budaörs, Milagro lámpák raktárról Budaörs, Milagro szép lámpák Budaörs, Milagro csitetős lámpák Budaörs, Milagro éjjeli lámpák Budaörs, Milagro kerti lámpák Budaörs, Milagro fürdőszobai lámpák Budaörs, Milagro beépíthető lámpák Budaörs, Milagro mennyezeti lámpák Budaörs, Milagro gyerek lámpák Budaörs, Milagro kristály lámpák Budaörs, Milagro kristály falilámpák Budaörs, Milagro kristály állólámpák Budaörs, Milagro LED lámpák Budaörs, Milagro LED falilámpák Budaörs, Milagro LED mennyezeti lámpák Budaörs, Milagro Loft stílusú lámpák Budaörs, Milagro Minimál stílusú lámpák Budaörs, Milagro mediterrán stílusú lámpák Budaörs, Milagro rusztikuslampak, Milagro rusztikuslámpák.budaörs, Milagro rusztikusállólámpák, Milagro rusztikusasztalilámpák, Milagro rusztikuscsillárok.budaörs, Milagro rusztikusfüggesztékek.budaörs, Milagro     lampak.budaörs, Milagro fenyforras.budaörs, Milagro lampabolt.budaörs, Milagro csillarbolt.budaörs, Milagro lampaker.eskedes.budaörs, Milagro lampa.budaörs, Milagro lampaaruhaz.budaörs, Milagro lampanet.budaörs, Milagro alkonylampa.budaörs, Milagro alkonylampak.budaörs, Milagro lampaszalon.budaörs, Milagro lámpa.budaörs, Milagro ledlámpákolcsón, Milagro lamparendeles.budaörs, Milagro lamparendeles.raktárról.budaörs, Milagro ledlampaaruaz.budaörs, Milagro ledarhuaz.budaörs, Milagro csillarbolt.budaörs, Milagro asztalilámpabolt.budaörs, Milagro designlampak.budaörs, Milagro modernlampak.budaörs, Milagro loftlampak.budaörs, Milagro minimallampak.budaörs, Milagro klasszikuslampak.budaörs, Milagro rusztikuslampak.budaörs, Milagro mediterranlampak.budaörs, Milagro azzardolampabolt.budaörs, Milagro ideal-luxlampabolt.budaörs, Milagro sevinclampabolt.budaörs, Milagro nowodvorskilampabolt.budaörs, Milagro zumalampabolt.budaörs, Milagro redolampabolt.budaörs, Milagro lampabolt.budaörs, Milagro ideal-lux.lampak.budaörs, Milagro nowodvorski.lampak.budaörs, Milagro azzardo.lampak.budaörs, Milagro zuma.lampak.budaörs, Milagro redo.lampak.budaörs, Milagro searchlight.lampak.budaörs, Milagro novaluce.lampak.budaörs, Milagro tklighting.lampak.budaörs, Milagro sigma.lampak.budaörs, Milagro     minőségi.csillárok.budaörs, Milagro szép.lámpák.budaörs, Milagro olcsólampa.budaörs, Milagro ledlampak.budaörs, Milagro lámpák.mennyezeti.budaörs, Milagro lampa.szakuzlet.budaörs, Milagro fuggesztek.lampak.budaörs, Milagro asztalilampak.budaörs, Milagro dekorációsállólámpák.budaörs, Milagro éjjelilámpák.budaörs.hu, Milagro modernéjjelilámpák.budaörs, Milagro klasszikuséjjelilámpák.budaörs, Milagro íróasztalilámpák.budaörs, Milagro modern.fürdőszobai.lámpák.budaörs, Milagro beépíthetőlámpák.budaörs, Milagro többizzóslámpák.budaörs, Milagro konyhai.függesztékek.budaörs, Milagro konyhai.csillárok.budaörs, Milagro falilámpák.budaörs, Milagro falikarok.budaörs, Milagro gyereklámpák.budaörs, Milagro gyerekasztalilámpák.budaörs, Milagro kristálycsillárok.budaörs, Milagro kristálylámpák.budaörs, Milagro mennyezetikristálylámpák.budaörs, Milagro kristályállólámpák.budaörs, Milagro modernállólámpák.budaörs, Milagro kerekmennyezetilámpák.budaörs, Milagro sínrendszerlámpák.budaörs, Milagro ernyősasztalil.lámpák.budaörs, Milagro ernyősálló.lámpák.budaörs, Milagro ernyőscsillárok.budaörs, Milagro kültéri.lámpák.budaörs, Milagro modernkültérifalilámpák.budaörs, Milagro falilámpák.budaörs, Milagro kültériállólámpák.budaörs, Milagro leszúrhatókültéri.lámpák.budaörs, Milagro kültéri.mennyezeti.lámpák.budaörs, Milagro kültéri.led.lámpák.budaörs, Milagro kültéri.függesztéklámpák.budaörs, Milagro

ML416 Milagro Ellipse LED lámpa függeszték ML416 ML416 Milagro Ellipse LED lámpa függeszték ML416 ML416 Milagro Ellipse LED lámpa függeszték ML416 ML416 Milagro Ellipse LED lámpa függeszték ML416 MLP 1166 Milagro Angelica mennyezet lámpa MLP 1166 MLP 1166 Milagro Angelica mennyezet lámpa MLP 1166 MLP 1166 Milagro Angelica mennyezet lámpa MLP 1166 MLP 1166 Milagro Angelica mennyezet lámpa MLP 1166

KWa8ab5b5fe5cc1b997d099aa130791f00

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Havidíjas keresőoptimalizálás zöldhulladék elszállítás témában

Ha értékesítené zöldhulladék elszállítási szolgáltatását, profi weboldalra és optimalizálásra van szüksége az megjelenéshez. Cégünk több min...